2014. január 8., szerda

2014 színe: az orchidea lila

A Pantone természetesen erre az évre is kijelölte az év színét, csakúgy, mint tavaly, ez a szín pedig az orchidea lila lett.
Meglehetősen megosztó ez az árnyalat, talán még épp az esküvő az a műfaj, ami jól áll neki. Viselni meglehetősen nehéz, sokakat sápaszt, kiegészíteni pedig leginkább csak fehérrel lehet elegánsan.
Viszont dekorációnak már annál szebb! Vigyázzunk vele, ha túladagoljuk, szörnyen sok tud lenni ez a szín, ezért inkább csak dobjuk fel vele a tiszta, fehér környezetet. Kivételesen most azt tanácsolom, hogy a fehér tört és piszkos árnyalati helyett most használjunk kifejezetten hófehéret: azzal sokkal frissebb és üdítőbb látványt tudunk elérni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése